PÁNIK HELYETT STRATÉGIAÉPÍTÉS!
2020. 04. 08.

Ebben a kicsit zűrzavaros helyzetben mindenki csak kapkodja a fejét, és igyekszik a legjobbat kihozni a jelenlegi helyzetből. Tudd, hogy nem vagy egyedül! Hoztunk pár tippet, hogy megkönnyítsük a mindennapokat - otthon. A gyerekek egész nap a lakásban vannak, és igyekszenek több-kevesebb sikerrel tanulni. A Home Office szépen hangzik, azonban lehet úgy érzed, hogy az állandóan éhes család valahogy pont akkora tudja időzíteni evési szándékát, mikor Te épp valami fontosat csinálsz.

Első körben, ülj le és kapcsolódj ki!

Már a 70-as években bebizonyították pszichológusok, hogy az emberi agy normális működéséhez naponta kell 20 perc újratöltés. Ne keresd a fali csatlakozót, itt most másra lesz szükség! Ez azt jelenti, hogy 20 percig azt csinálj valamit, ami kikapcsol. Tehát, ha csak nézel ki a fejedből, akkor azt. Ha kávé fanatikus vagy, akkor vegyél magadhoz egy nagy bögrével és NE CSINÁLJ SEMMIT. Ebből a szempontból a dohányosoknak adott ez az idő, mivel minden alkalommal mikor rágyújtanak, máris újratölt az agyuk, de ott sem a cigaretta a fontos, és senkit nem bíztatunk erre a szokásra. Egyszerűen csak pár percig merengj a semmibe... Próbáld ki Te is – csak dohányzás nélkül!

Hozz létre egy stratégiát a feladatok megoldásához!

Ennek az a lényege, hogy összeszedsz mindent, aminek bele kell(ene) férnie a napba, létrehozol egy prioritási listát, és megpróbálsz aszerint haladni. Például: anya alapból dolgozik 8 órát és apa is, a gyerekeknek tanulniuk kell "x "órát, a főzés "y" perc, plusz rendet és tisztaságot is kellene tartani, meg mosni. Ennek tetejében, ha még az ablakon sem látsz ki, akkor eluralkodhat a pánik, hogy „Wááá!”. Na, már most, Te is biztosan érzed, hogy ez nem működik egyszerre. Az ablaktisztítás ha nincs a TOP 3 feladatban, maradhat későbbre. A ruhákra szükség van, viszont ha úgysem mész sehova, akkor lehet, még várhat a dolog 1-2 napot (na jó, ha már kezd elfogyni a tiszta fehérnemű, akkor azért moss legalább egy adaggal). A család viszont ha nem eszik, probléma lehet. Idő szűkében praktikusabb az új ételek kísérletezése helyett, elő venni valami 15 perces receptet, és kész. 

Munkahely odahaza – nagyon más! Ne várd el magadtól ugyanazt, mint az irodában..

  1. Priorizálás: Ha feljegyzeteled egy papírra, hogy milyen feladataid vannak, már tettél egy lépést a megoldásuk felé, mivel az agy átkapcsol megoldó funkcióra, és nem az ismeretlentől pánikol. Osztályozd a teendőket fontosság alapján, és próbáld meg elintézni a Fontos+Sürgős dolgokat, ami határidőhöz kötött, vagy ahol mások nem tudnak továbbhaladni a munkájukban, amíg Te nem végzel az ahhoz kapcsolódó feladattal.

  2. Beosztás okosan: mikor ketten dolgoztok otthonról, érdemes kompromisszumot kötni. Ha valaki a családból koránkelő típus, kezdheti a napot hajnalban, mikor a még a többiek alszanak, a másik pedig fent maradhat éjszaka. Fontos! Hosszú távon, nem biztos, hogy megy, ha korán reggel és éjjel is dolgozol! Alkalomszerűen lehet csinálni, azonban hosszú távon kimerülést okozhat, és növeli a hibázás esélyét. Bizony. Nem azért, mert ez bűn lenne, hanem mert jóval több idő kijavítani azt, ami el van rontva, mint elsőre jól megcsinálni – akár kicsivel több idő alatt.

  3. Tömbösíts: ½ óra anya - szünet – ½ óra apa. A Home Office hazánkban még gyerekcipőben jár, azonban már több külföldi tanulmány született róla. Ezek bizonyították, hogy az otthonról dolgozás nagyon hatékony tud lenni. Miért? Ennek az egyik oka az, hogy mikor rövidebb időd van egy feladat megoldására (pl. ½ – 1 óra), akkor sokkal fókuszáltabban lehet haladni vele, mint mikor van egy egész nap az irodában (8 óra) sok teendő elvégzésére.
    Hogyan csináld? Ülj le, irányítsd a teljes figyelmedet a feladatra, kezdd el, és egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy már végeztél is vele. A kis hajrá végeztével pedig igen is, hogy fel lehet állni a géptől, ehetsz a hűtőből valamit, vagy ihatsz egy finom italt, ahogy Neked jól esik. Ilyenkor az agy újratölt, és már kezdheted is a következő blokkot. Családon belül úgy is beoszthatjátok, hogy egyikőtök játszik a gyerekkel / vagy tanul vele, a másik addig nyugodtan dolgozik, majd megcserélitek a szerepeket. Tény, hogy nem egyszerű, főleg ha kicsi a lakás, de jobb, mint mikor egyszerre dolgozik mindenki a gépnél. Ez kb. 10 perc után úgyis borulna, amennyiben kisgyerek van a háztartásban.

  4. Mozogj: jól olvasod, igen! Ugyanis, a székben ülés hosszú távon nem tesz jót a hátadnak és az energetizáló italok hatása is csak ideig-óráig tart. Tökéletes megoldás, ha minden órában csinálsz néhány edzőgyakorlatot, de ha úgy érzed, nincs rá ennyi időd, akkor is legritkábban javasolt naponta egy átmozgató edzés. Különböző online platformokon találni 5-7 perces gyakorlatsorokat, amik pont elegendőek ahhoz, hogy felpörgessenek, és a hormonháztartásodat is gyorsan pozitív irányba billentsék.

  5. Fogadd el, ami van! Bár ez olykor nem tűnik egyszerűnek, azért van erre is egy nagyon jó mondás:

„Ha nem tudsz változtatni a körülményeken, változtass a hozzájuk való viszonyodon.”

Vavyan Fable

Próbálj meg pozitívan tekinteni a helyzetre, a pánik helyett. Ügyes vagy, és biztosan meg tudod oldani ezeket a kihívásokkal teli és örömekkel fűszerezett napokat! Mindig koncentrálj az aktuális napra, maximum a holnapra, és ne keresd folyamatosan a „Miért?”-eket. Csak a „Hogyan”-ra fókuszálj, és meg tudod csinálni!

 

Sok kitartást kívánunk, és persze rengeteg energiát! Veled vagyunk, mint mindig, csak most egy kicsit máshogy.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Ha szeretne értesülni a legújabb akcióinkról, új termékeinkről, akkor kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre.
Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót